Tavamban a sás lombosan terem,
Ó, de szomorún kókad levele!
Jó volt az uram, jól éltem vele,
Milyen szives volt, azt csak én tudom.
Rossz nyelv megolvaszt jó aranyat is,
Uram elhagyott, elment messzire,
Ha eszembe jut, sírva búskodom,
Sorsom: árvaság, bánatom: örök.
Látni akarom, de a fájdalom
Lefogja szivem, tüzes gúzsba köt.
Kínjaim között csak merenghetek,
Nyugtot nem lelek éjszaka soha.
Ne tedd, hogy a jót s szerényt elveted,
Ha a másikon cifra a ruha.
Ne tedd, hogy a zöld fűszert eldobod,
Ha megkaphatod olcsón a halat.
Ne tedd, hogy a jó szittyót eldobod,
Ha olcsón vehetsz kenderfonalat.
Ó, ha kimegyek csak szomorkodom,
Ó, ha bemegyek, csak szomorkodom.
Szomorú a szél itt a tó felett,
Hajlanak a fák bús tópartomon.
Vajjon, mint uram, boldog leszek-e?
Érjen ezer őszt, szivből akarom.
